2014. november 9., vasárnap

Az elismerés

Szükséglet. Olyas valami, ami szerintem számomra az elemi mozgató rugó. Valamiért az "ügyes vagy", "Olyan okos kislány vagy" soha nem hozta meg a várt eredményt számomra. Mióta Gergővel próbálunk az érzelmek és a szükségletek szintjére visszamenni mint önismeret, mint kommunikáció terén, rájöttünk, hogy nálam mindig az elismerés hiányági tudjuk szépen vissza vissza bontogatni a káposzta héjakat. Az is látszik, hogy jelen életemben, nem sok olyan helyzetet rejtenek a hétköznapok, ahol ezen szükségletem kielégülésre találhat. Pontosabban ami van, azt nem látom meg, nem ért célt a sok sok rajta lévő káposzta héjtól.
Az elismerést ki kell érdemelni. Ebben számomra hasonlít egy kicsit a bizalomra.

Gergővel EMKs játékaink során szituációkat veszünk elő, és mind a ketten leírjuk milyen érzések és szükségletek vannak akkor bennünk jelen. Úgy terveztem, hogy egy veszélytelen, könnyű esetet választok az elejére.
 Az esti némán egymás mellett ülős, egymásra várós, gép nyomkodós időtöltésünket.

Objektív megfigyelés:Gergő! Amikor azt látom, hogy este a gép előtt maradsz a munkád befejezése után is....
Az én sakálkodásom: Hihetetlen, hogy megint így telik az este, de már ötletem sincs mit csináljunk, hogy nekem mihez lenne kedvem. Legyen már neki ötlete. Minid én mentem meg az ilyen eseteket. Persze most is lenne tuti befutó, de az olyan olcsó lenne, meg azt ő akarja, nem én... na én is, de mégsem... most nem. Akarjon valami mást! Akarjon velem beszélgetni, vagy kártyázni, vagy nézni valamit...Pl amit most egyedül néz... mert már nem dolgozik, persze nem szól hogy nem dolgozik.. én meg azt hiszem... Újabb elbaszott este...:( 
Érzések: dacos, (sértett), makacs, elégedetlen, frusztrált
Gergő sakálkodása: Végülis nem szól, hogy unja amit csinál, bár sejtem hogy szarul van, de akkor meg kár hozzá szólni, mert nem tudok jót mondani. Amúgy is jó zsibbasztani az az agyamat ezekkel a vicces videókkal. Csak túléljük ezt az estét is veszekedés nélkül... lapítok...
Érzések: fáradt, bizonytalan, unott, elégedett
Én itt lepődtem meg, hogy igazából neki jó lenne így. (és ez egy újabb szituáció, amit nem kezdek el kifejteni)
Arra kérem magam, hogy fókuszáljak tovább a kiválasztott szituációra. Az a lépés jön, hogy meg kell összeszedem a szükségleteimet. Ki tisztogassam ezt a gazzal teli virágágyást, és meglássam melyik virág kókadozik életet adó vízcseppekre vágyva. Zúgnak a fejemben az elcsíphetetlen gondolatok. Egy ideig küzdök azért, hogy elcsípjem őket, aztán rájövök, hogy ami fontos az úgyis "világítani"
 fog. Egyszercsk felkiált bennem a sakál: LEGALÁBB SZÓLNA HOGY VÉGZETT A MUNKÁVAL!!!! Mert már baromira nem dolgozik, én meg úgy csinálok, mintha tekintettel lennék arra, hogy az ő gép előtt töltött ideje értékes a családnak, és nyugalmat igényel. És akkor lehet éjszakába nyúlóan menekülni a feleségem elől, nehogy megint elégedetlen legyen valamivel, vagy a akarjon valamit tőlem. Nem akarom tovább ezt az ő fontos dolgot csinál, és meg türelmesen várok szerepet játszani!!!!!!
Szóval tudni akarom, hogy mit csinál... próbálom megérteni mit akar sakálom kétségbeesett üvöltése. Majd rájövök, hogy végül is ez egy kérés, ami lehetne akár az EMK-s kérésünk is, csak nem tudjuk meg, milyen szükségletek hiányoznak a kérés és az érzelmek körül. (Anno materórán ezeket hívtuk nyitott mondatoknak..... már akkor nem értettem, hogy miért mondat, mert az nyelvtanban van csak... de most értem:D) Szóval meg van a kiinduló helyzet, és meg van a kérés, és hiányzik valami... Ha meg kell mondjon valamit, akkor Információra, talán tisztán látásra van szükségem. Elképzeltem zsiráf fejjel, hogy
 Gergő felnéz, és annyit mond, végeztem a munkával. Erre én úgy reagálnék, hogy unottan annyit mond a makacs dacos szomja virág, hogy "Jó....". Olyan hangsúllyal, hogy a süket is hallanák, hogy valami nagyon rossz. Gergő erre úgy reagál, mint ha a jó tényleg jó lenn, pedig tudja hogy nem, és folytatja a gépezést. 
Nem tetszik a gondolat, így biztos hogy nem csak az információra van szükségem, valami más is áll a háttérben. Újra játszom a dolgot, mintha lila ködű szép leány álom lenne. 
Gergő felnéz, és annyit mond, végeztem a munkával. Erre én úgy reagálnék, hogy "Jó....". Olyan hangsúllyal, hogy a süketek is hallanák hogy jó!..... 
 Gondol, gondol gondol, MEGVAN, Gergő folytatja, hogy:
 -Sikerült befejezni amivel egész nap szívott, és ez boldoggá, elégedetté és lelkessé teszi, mert hatékonyságra, eredményességre és biztonságra van szükségem!
-Komolyan Drágám!!! -mondom- amikor ezt mondod, akkor öröm van bennem, mert információra (már megint az információ, ez már tavasszal is az álszükségelt volt, valahogy mögé kéne nézni..... hátha van közös szükségletünk Gergővel, az gyakran megeseik.) - hatékonyság (itt bekiabál a sakálom, hogy BEZZEG neki van miben hatékonynak lenni... újabb szitu ezzel várjunk, hátha van tisztább fényű), eredményesség(ugyan az a lámpa villan), biztonság!!!!!! Na az nekem is kell, huh, ezen el lehet indulni. Gergő a család biztonságát tarja fontosnak itt. Azért dolgozik ennyit, hogy pénzünk legyen. Arra az egész családnak szüksége van... (sakál újra szól, persze, de hogy dolgozna, ha nem pattintanám le róla folyton a gyerekeket....), hű... de jó hogy szól. Közösen teremtjük meg ezt a biztonságot, mert ha én nem pattintom le a gyerekeket, ő nem lesz hatékony.... Szóval én akkor vagyok hatékony, ha őt hatékonnyá tudom tenni. Nekem is szükségem van a hatékonyságra is, és ha Gergő visszajelez, hogy a munkájával jól haladt, az biztosít engem arról, hogy hatékony voltam. (Sakál bekiabál, persze neki pénzt fizetnek ezért, meg új munkát kap, és tudja hogy nagyon jó programozó, én meg  akkor kapok új munkát, ha megint szükök egy gyereket, és ezzel kinevezem magam négy gyermekes anyává... hahaha... ) Óh!!! Szóval itt valami féltékenység szerű van, de mire is, mire is... az ELISMERÉSRE!!! Hirtelen elmém kommuikációs nagytermében felkapcsolódnak a lámpák, minden apró rejtett zúgot tiszta fény világít meg. A közönség üres, de nem is hiányzik senki. A kör közepén ott áll Gergő meg én, kézen fogva a vörös szőnyegen, és csak ragyogó tekintettel egymásra mosolygunk. Bennem csak egy "köszönöm" tündököl, ő meg csak szívesen üdeségét sugározza. Hát ez lenne az? A szükségelt, ami ilyen nagyon mélyre hozott, hogy az a fél perc, míg ez a vihar végigszáguldott bennem még könycseppet is csalt a szemembe. Pedig úgy volt, hogy ez egy könnyű szituáció. De megvan a szükséglet. Elismerésre vágyom... Próbáljuk ezt mondatba rendezni, az eredeti szituációban.
Gergő! Amikor azt látom, hogy este a gép előtt maradsz a munkád befejezése után is, akkor dacos, makacs elégedetlen és frusztrált vagyok, mert tisztánlátásra, és ELISMERÉSre van szükségem, ezért kérlet, ezért kérlek mond meg most, hajlandó vagy e szólnai, ha este végzel a munkával. Ha igen, esetleg pár szót is mondanál arról milyen napod volt?
Minden elsimul, a virág előkerül a sok gaz körül. A víz meg itt a kezemben. Gergő hihetetlenül türelmesen várja, hogy én gazolom lelkem virágos kertjét. Elmondom a sok lépcsőben össze rakott mondatomat, és Gergő azt mondja igen, és el kezdünk beszélgetni erről a helyzetről. Ami már nem fontos. EMK szempontból. Mind a kettőnket felszabadított  ez a nehezen összerakott mondatom. Fantasztikusat beszélgettünk aznap este. Azóta pedig sokszor máskor lépünk vissza ehhez a beszélgetéshez. és megjelenik az a pillanat a való világban A csodás mosolygós jelenetünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése