Negyedik nap, harmadik poszt

Tegnap a pihenésnek szenteltem az estét, mert nagyon hatékony napom volt, és ennek megfelelően el is fáradtunk Gergővel együtt rendesen. Mind a ketten pihenésre vágytunk. Még a TV bámulásban is egyet értettünk, de hogy mit, abban volt némi eltérés. Talán már két hete is van annak, hogy emlegeti, hogy letöltötte a 12-es csapdáját, a mi egy háborús vígjáték, és megnézhetnénk. Nekem a cím sem tetszik, a háborús szó már végképp nem, de KEDVES akartam lenni, és elkezdtük nézni. Nem bírtam. Sem a humorát, sem a terrort. Szóval már a sírás határán álltam az események (rám) felkavaró hatása miatt, amikor egyértelmű jelzést adtam arra, hogy azonnal kapcsoljuk ki. Végül az X-Faktor szombati adását néztük meg a neten. Aztán alvás. EMK szempontból ez volt nagy tapasztalat. Bíznom kell az érzéseimben. Sokat vett ki belőlem az a film.

Ma elcsigázott, fáradt vagyok, de volt részem boldogságban, elégedettségben, szomorúságban, és hatékonyságban

Nagyon színes érzelmi hullámvasút egy egy nap.
Szomorú voltam, mert az új bútorunk egyik doboza Bicskén maradt, így nem tudtuk összerakni.
Boldog, mert egy barátnőm meglepett bennünket, és meglátogatott. Együtt töltöttük a napot. Én készíthettem ebédet, amiben mindenki megtalálta a fogára valót, még egy nyers torta is készült, a nap zárásaként pedig megmutatta hogyan kell bonbont készíteni, ami régi vágyam, és sok régi kudarcot okozó finomság. Most 90%os volt az eredmény, de sokat tanultam, és legközelebb a megfelelő formákkal már teljes sikert aratok. Így lehet saját gluténmentes szaloncukrom karácsonyra. Két olyan tölteléket csináltam nagy hirtelen, amikor örök kedvencek lesznek szerintem, amíg Szilda konyhájában bombon a bombon.

A gyerekek melletti alkotás nagyon kimerítő. Pedig ők is olyan lelkesek, és segítenének, én meg nyugalomra és teljes összpontosításra vágyom. (Johanna most is birtokba vette az egyik kezemet, hogy azzal ne gépeljek, hanem ő fogja). Nekem meg bűntudatom van, hogy nem minden vágyam annyit velük lenni, amennyit ők velem szeretnének lenni. A fiúkkal, főleg Olivérrel már lehet kérdésekkel konszenzusra jutni. Türelemre szükség van, és odafigyelésre, na de mit is gondoltam, három gyermek számít itthon a teljes figyelmemre. Nem tudom még hogy fogok ebben a szituációban megfelelő kéréseket találni, de talán haladok. Még csak az érzés sejlik, mintha az illatát érezném a megoldásnak, valami motoszkál bennem, valami mintha már most könnyebb lenne.
Most lesz vége az esti meséjüknek, és jön a vacsora, ami még egy nagy türelempróba tőlem, de remélem együttműködnek majd. Szerintem előre megbeszélek velük ezt az, ami segíti a közös feladatmegoldást. Szurkolok magamnak:D